Nem vagyunk színjátszó csoport - és nem is akarunk azzá lenni. Ezt igyekszem a fiataljaink szívébe és fejébe is újra és újra elültetni. A színház nem cél, hanem eszköz: "... hogy mindenképpen megnyerjek némelyeket." De eszköz is csak akkor lehet, ha a színpad szószékké válik, és Igét hirdet - tisztán és hűséggel.

Négy év tapasztalata és eddig összesen 37 előadás után elmondhatom, hogy a színház nagyszerű eszközzé lehet, de legalább annyi csapdát és veszélyt is hordoz magában. Nagyszerű eszköz, mert megtanít dolgozni és küzdeni - mindannyiunkat. Sok - sok munka, méghozzá csapatmunka kell hozzá. Rengeteg időt és áldozatot igényel, ami küzdeni tanít és szavak nélkül is átéli mindenki, hogy az eredményért dolgozni kell. És tanít alkalmazkodni. Szeretetben hordozni egymás hibáit, a viták, nézeteltérések által is együtt leküzdeni akadályokat, s a másik helyett a saját büszkeségünknek és hiúságunknak osztogatni a pofonokat...

De ne feledjük el, hogy a színház nem csak "befelé", hanem "kifelé" is hat. Iváncsits Tamás "Damaszkusz" című színdarabját pl. 18 előadásban játszottuk. Vittük kis faluba, játszottuk kőszínházban, és vittük országos találkozóra - szabadtéri nagyszínpadon előadva. Mindeközben a legóvatosabb becslések szerint is legalább 10.000 ember látta. Sokan olyanok, akik templomba soha nem jöttek volna el. Magvetés volt. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk - az egyszerű tetszésnyilvánítástól kezdve, a legmélyebb háláig. De nem ez a fontos, hanem az, Aki "a szívek és vesék vizsgálója", Aki adta a lehetőséget, az áldást, Aki munkálkodott bennünk, s Aki munkálkodott közben másokban is.

Szolgálat. Ez a kulcsa az egésznek. Ha akarjuk, ha tudjuk szolgálatként csinálni, akkor megéri az erőt, az energiát. Ha nem, akkor abba kell hagyni. Ezt újra és újra megküzdöttük. Egyénenként és közösen is. Aki ezt értette és megértette, az megmaradt köztünk akkor is, amikor elhallgatott a taps, és legördült a függöny, az velünk figyel Isten Igéjére a hétköznapok hűségében is. Aki szolgált, az is örült a tapsnak, és boldog volt, de nem rabolta meg Isten dicsőségét, mert bár a színpadon mi álltunk, nem magunkat akartuk felmutatni, hanem a

MINDENHATÓ ISTENT.

 SOLI DEO GLORIA - EGYEDÜL ISTENÉ A DICSŐSÉG!